Sikeresen szerepelt a Kabala Tánccsoport ...
2009.
04.23
Mi Marcaliak is ismerhetjük a Balatonberényi Kabala Tánccsoportot, már több alkalommal felléptek a vásárban. Március 19.-én Veszprémben a Nemzetközi Modern Táncsport versenyen szerepeltek, és kiváló eredményt értek el a 260 versenyzőt számláló mezőnyben. Összességében három arany, négy ezüst és egy bronzminősítést szereztek. Gratulálok!
Rablás, álemberrablás és idegen csontok a gyótai temetőben.
2009.
04.23
Földre lökték, fojtogatták, megpróbálták zoknival betömni a 63 éves niklai asszony száját. A nő elmenekült, s ijedtükben a rablók is kereket oldottak: negyvenezer forinttal. A niklai felvásárló éjjel egy óra körül arra ébredt, hogy idegenek kutatnak a lakásában. A rablók rátámadtak, azonban az asszonynak sikerült átmenekülnie a szomszédba, ahonnét értesítették a marcali rendőröket. A rablók is ezután nyúlcipőt kötöttek, de negyvenezer forintot még sikerült magukhoz venniük. Buzás László marcali rendőrkapitány elmondta: a szálak egy keszthelyi társasághoz vezettek. a főkapitányságról is nyomozókat kérve 24 órán keresztül tartott az elfogási akció. Mind a két rabló rendőrkézre került, a tippadót is megtalálták, s női segítőjük is fennakadt a hálón. Még a sofőr keresik: körözést adtak ki ellene.
Szülői haragtól tartva találta ki két tizenéves balatonszentgyörgyi fiatal, hogy emberrablók fogságába estek. Kétségbeesetten hívta a 14, illetve 16 éves balatonszentgyörgyi lány a rendőröket: segítség, elraboltak. A lányok elmondták, hogy Niklára, egy erdős részen álló elhagyott házban tartják őket bezárva, az udvaron rottweiler kutya is a menekülés útjában áll. Buzás László elmondta: a telefonbeszélgetések, kérdések során gyanússá vált, hogy nem pontosan úgy történt, ahogyan a fiatalok előadták. Csütörtökön hajnalban meg is találták őket: éppen ellenkező irányban, Sávolyon egy elhagyatott házban bujkáltak. Azért találták ki a mesét, mert jegy nélkül utaztak a vonaton és a kiszabott büntetés miatt akarták elkerülni a szülök haragját. A hatóság félrevezetése miatt büntetőeljárás indult ellenük.
Hatalmas volt a meglepetése a hozzátartozót eltemetni készülő családnak Gyótapusztán. Miután a betonfedlapot levették a sírról, közvetlenül alatta, a hant tetején idegen emberi csontokat, koponyát találtak az egyik sarokba összerakva. Információink szerint:nem friss bűncselekményről, vagy egy gyilkosság leplezéséről van szó. A csontok állapota arra utal, hogy vélhetően legalább ötven éve kerültek a földbe. A feltételezések szerint korábbi helyükről az elmúlt kilenc évben mozdíthatták el, s került az idegen sírba. A rendőrkapitánytól megtudtuk:valamilyen temetői munkát sejtenek az ügy hátterében, de bizonyosságot csak a nyomozás végén kaphatnak. Szakértők vizsgálják majd, pontosan milyen régiek lehetnek a csontok, illetve ennyi év után fény derülhet-e a halál okára.
Vigmond Erika
Gyerek otthonos fesztivál ...
2009.
04.23
„Zene nélkül mit érek én ” címmel zajlott ma délelőtt a Városi Kulturális Központban a gyerek fesztivál. A rendezvényt Gelencsér Attila Somogy megye Közgyűlésének Elnöke nyitotta meg. Fábos Tibor Marcali város alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket, és kezdetét vette a műsor. Az első számot követően, a jelenlévő közönség és szereplők hatalmas örömére L. L. Junior lepte meg műsorával a rendezvényt. A korai időpont ellenére hamar fergeteges hangulat keletkezett, és az ismert művész igazán „gyerek közeli” módon, a jelenlévőkkel együtt ünnepelte az egymásra találást. Ezután sorjáztak a jobbnál jobb produkciók, jó volt látni a színpadon lévőket, de a közönségsoraiban ülő sorstársakat is, ahogyan nagy tisztelettel követték a produkciókat. Mintha a testvérüket látták volna ... azt látták. Nagyszerű délelőtt volt! Gyerekek sok sikert az ÉLETBEN!























