Kormánygaranciával épülhet a Balatonring ...

2009.
10.27
Kormánygaranciát kap a Somogy megyei Sávolyon gyorsasági-motoros-versenypályát építő spanyol beruházó a Magyar Fejlesztési Banktól remélt hiteléhez - értesült lapunk.

Ez szakértők szerint azt jelenti: a fejlesztési bank szinte bizonyosan megadja a beruházónak a Balatonring megépítéséhez nélkülözhetetlen, mintegy 50 millió eurós kölcsönt. Ezzel elhárulna az utolsó akadály is az öszszesen 80-90 millió eurós - a térségben több száz munkahelyet teremtő, s jelentős idegenforgalmat, adóbevételt generáló - beruházás elől. Úgy tudjuk: a legfeljebb 15,3 milliárd forint összegű hitel nyolcvan százalékára vállal garanciát a kormány.

Kerestük Ujhelyi Istvánt, a beruházás kormányzati mentorát és a Balatonringet építő cég képviselőit is, de csak annyit közöltek: kedden nyilatkoznak az ügyben. A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) érdeklődésünkre mindössze azt mondták: még az idén megköthetik a hitelszerződést.

Mint arról a Népszabadság már többször beszámolt, a Sedesa-csoport részvételével létrehozott spanyol konzorcium a múlt nyáron jelentette be, hogy - részben hitelből, részben önerőből - felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát a Somogy megyei Sávolyon, és 2009 őszén megrendezik az első gyorsasági-motoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert a Sedesa nem tudott megállapodni a fejlesztési bankkal a szükséges hitelről. Forrás: nol.hu

Ünnep Kéthelyen ...

2009.
10.26
Méltóképpen ünnepelte községünk 1956. október 23-át, egy mélyen megható és megindító emlékkoncert részesei lehettünk. Köszönjük a Szkítia zenekarnak ezt a csodálatos élményt. Fáklyás felvonulással emlékeztünk múltunk hőseire és falunk írásos emlékének 735. évfordulójára. (Képek és információ: Peti Gréta)

Nem sikerült a dobogó ...

2009.
10.25
A Mikszáth DSE leány kézilabdásai egy nemzetközi tornán vettek részt Szentgotthárdon. A XV. Arany János Kézilabda Torna, jelentős esemény a hazai utánpótlás kézilabda életében. A 11 éves lányok korcsoportjában kilenc csapat nevezett. A két csoportra osztott mezőnyből, csoportunkban másodikként tovább jutottunk a döntőbe, ahol sajnos két vereséget elszenvedve összességében a negyedik helyet szereztük meg. A három nap során csapatunk játszott fantasztikus formában a Szombathely ellen, játszott jól a Szerb csapat ellen, és „betliztünk” a Vasas ellen, no meg a Szerbiai Ada első csapata ellen. Ma a Dorog együttesével mérkőztünk a bronzéremért 13:10 re kikaptunk. A félidőben még 7:2 re vezettek, kezdtünk felzárkózni a második félidőben, de sajnos nem sikerült. Úgy gondolom emlékezetes, és főleg tanulságos torna lesz ez a lányoknak. Ahogyan hallottam: ettől mi sokkal jobbak vagyunk. (Köszönöm a képeket a szülőknek!)